2020 FEBRUÁRI HÍREK

 

2020 FEBRUÁR 7.

 

 A  CSAVE Közhasznú Alapítvány 2020 évre tervezett tevékenysége


Az Alapítvány alapítási tervei szerint fő tevékenysége az oktatás és a kultúra támogatása.

A fenti elképzelések eddigi eredményes megvalósításának folytatásaként ebben az évben is arra törekszünk, hogy   segítséget nyújtsunk kezdő, vagy nem elég gyakorlattal rendelkező családi vállalkozóknak.

Pontosabban fogalmazva, célunk a családi vállalkozások alapítóinak meglévő kompetenciáját, gyakorlati tudástranszferen keresztül átadni a családi vállalkozások új vezetői/tulajdonosi generációjának.

Terveink között kiemelt jelentőségűnek tekintjük a hasonló témával foglalkozó Szervezetekkel, és Alapítványokkal való szorosabb kapcsolatok kiépítését, azon cél érdekében, hogy minél szélesebb kőrnek tudjuk eljuttatni a szakmai munka segítéséhez szükséges elméleti tudásbázist.

Ilyenek például:
SEED  Kisvállalkozásfejlesztési Alapítvány,
TTKA  Tehetség és Tudás Központ Alapítvány
MGYOSZ Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége,
BGE  Budapesti Gazdasági Egyetem,
Webuni
CSAVE Családi Vállalkozások Országos Egyesülete

Tevékenységünket előadások, workshopok, rendezvények mellett, az internet lehetőségeinek kihasználásával szinte minden érdeklődő számára elérhetővé kívánjuk tenni.

A következőkben bemutatjuk elképzelésünk gyakorlatban megvalósítandó vázlatát.

Célunk egy olyan online platform fejlesztése, amely kisvállalati (családi vállalatok a mo.-i szervezetek 60 %-a) megoldásokat kínál, alapja – részben a Webuni által kínált online képzések, részben kifejezetten kis cégekre fejlesztett online tudásbázis. A CSAVE Alapítvány vállalja a projekt teljes összefogását, a tervezés, programoztatás, a Webuni-val és más online fórumokkal történő együttműködés kereteinek kitalálása, végső soron egy olyan kisvállalati tudásbázis létrehozása, amely az országban egyedülálló tudást ad, elérhető áron ( alapítványi hozzájárulás formájában), ill. a tudáshoz való hozzájutás kommunikációjának költségeit is elő kell teremtenünk.

 

A megvalósításhoz szükséges anyagi hátteret pályázati uton, és a téma iránt fogékony Szervezetek, Vállalkozások anyagi segítségével kívánjuk elérni.

 


2020 FEBRUÁR 6.


A CSVOE és  Alapítványa vendégeként   nagyszabású   rendezvény keretében ünnepélyes eseményre került sor. A SEED Alapítvány valamint a Tehetség és Tudásközpont Alapítvány által meghirdetett pályázat eredmény kihirdetésére történt meg.  A pályázat a generációváltás és a tudás átadás témakörével foglalkozott.

 

Akit a téma részletesebben érdekel, az elolvashatja, a CSVOE Közhasznú Alapítvány Honlapján a SEED Alapítvány címszó alatt.

 

 

2020 FEBRUÁR 3.

 

Tisztelt Egyesületi Tagok, Pártoló Tagok, Támogatók,

Mindennek előtt megköszönöm a múlt évben tanúsított nagyvonalú támogatásukat, úgy az 1% mint az egyéb támogatások vonatkozásában.

Az Alapítvány 2020-ban is folytatni kívánja a kezdő, és fiatal családi vállalkozók munkáját segítő tevékenységét.

Terveink között szerepel sok gazdasági tevékenységgel kapcsolatos (marketing, munkaügy, pénzügy, HR, stb.) elméleti tanácsadás, nagy tapasztalattal rendelkező szakemberek bevonásával.

Folytatni kívánjuk a generációváltással összefüggő előadásainkat, ahol részletesen kívánunk, foglalkozni, úgy az általános, mint a speciális helyzetek elemzésével. Ebben a témakőrben meghívunk, már sikeres generációváltó alapítókat, és ugyancsak számítunk fiatal „új” tulajdonosok tapasztalataira.

Tájékoztatásul, mellékletben megküldöm a 2020-as évre vonatkozó hivatalos Munkatervet.

Jelen levelemmel szeretnék ismételten anyagi támogatást, kérni az SZJA 1% vonatkozásában, valamint lehetőségeiknek megfelelő egyéb támogatásukat.
Pl. Ft támogatás, anyagi értékű egyéb támogatás, mint például, jelen támogatáskérő levél elhelyezése saját honlapon, Facebook-n, Instagramon, esetleg Hír- levélen stb.

További segítséget kérnék abba a vonatkozásban, hogy a Ti, (Önök) meglévő személyi kapcsolataitokon keresztül, felhíni a figyelmet Alapítványunk tevékenységére és támogatására.

 

2020 február 3.


Tisztelettel:

A Kuratórium nevében

 

dr. Berendi Péter
elnök

 

More in this category: « 2019 SZEPTEMBERI HÍREK
 
©2020 - CSVOE Közhasznú Alapítvány - 1013 Budapest, Lánchíd utca 7-9.

Keresés