Személyes vállalkozói mentorálás Budapesten indult
Szekszárdon folytatódik a toborzás

Az Országos Vállalkozói Mentorprogram február 6-i hivatalos indulását követően február 27-én került sor a SEED Alapítvány által menedzselt személyes vállalkozói mentorálás alprogram első toborzórendezvényére, Budapesten. Az informatív, jó hangulatú eseményen részt vevő vállalkozók többsége mentoráltként szeretne részt venni a programban, de akadt néhány mentorjelölt is a résztvevők között.
Az eseményen Billo Kármen, az Innovációs és Technológiai Minisztérium Vállalkozásfejlesztési Főosztályának vezetője kifejtette, mennyire fontosnak tartja a magyar kormány a kkv-k fejlesztését, megerősítését, egyebek között olyan programokkal, mint a Személyes Vállalkozói Mentorprogram. Lakatosné Lukács Zsuzsanna, a SEED Alapítvány ügyvezető igazgatója  a mentorálásról, mint a kkv-k fejlesztésének egyik fontos eszközéről, valamint a SEED-nek a korábbi mentorprogramokban szerzett tapasztalatairól beszélt. Danics Ágnes, a SEED Alapítvány szakmai vezetője, a Személyes Vállalkozói Mentorprogram gazdája részletesen bemutatta a programot. Elmondta, hogy a programba 100 mentort és 200 mentoráltat várnak, ismertette azokat a kritériumokat, amelyeknek a mentoroknak, illetve a mentoráltaknak meg kell felelniük, majd bemutatta a regisztrációs felületet.
A programot záró kerekasztal-beszélgetésben részt vett a családi vállalkozása utódlását sikeresen megoldó vállalkozó, lévén, a generációváltó családi vállalkozások fontos célcsoportja a programnak, korábbi mentorprogramban mentoráltként bekapcsolódó női vállalkozó, illetve olyan hölgy vállalkozó, aki most gondolkodik azon, hogy szüksége lenne mentorra.
A személyes vállalkozói mentorálás alprogram következő toborzórendezvényét március 27-én 14 és 16 óra között Szekszárdon, a Garay Élménypincében tartják, amelyre Baranya, Tolna és Somogy megyei vállalkozókat várnak.
Március 12-ig összesen 27 vállalkozó jelentkezett mentornak, 45 vállalkozó pedig azt jelezte, hogy mentoráltként venne részt a programban.
A programba regisztrálni a mentorprogram.seed.hu, illetve a vallalkozztudatosan.hu oldalakon lehet.

További információ: Danics Ágnes szakmai vezető, SEED Alapítvány.
Mobil: +36306471977 E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
©2019 - CSVOE Közhasznú Alapítvány - 1013 Budapest, Lánchíd utca 7-9.

Keresés